Via viridis - Zöld utakon!

Már megint meg lettünk etetve. Sűrűn hallani élelmiszerbiztonsági problémákról. Romlott a hús, lejárt a szavatosság, terjed a madárinfluenza, esetleg száj és körömfájás miatt ne együnk marhahúst. Mindezek mellett mi környezetvédők sokszor hallattuk a hangunkat azok a bizonyos adalékanyagok miatt. Az adalékanyagok, bár sok könyv, cikk megjelent, eddig nem kerültek a figyelem középpontjába.

De most itt a dioxinnak szennyezett guar-gumi. Én is rögtön óvatosabban figyeltem a gyerekkorom óta kedvenc krémtúró összetevőit.  Mire világított rá az ügy? Nincsenek renden a jelölések, én, mint környezettudatos vásárló, hiába nézem a címkéket, az esetek legnagyobb részében, nem tudom megfejteni, hogy mit is tartalmaz a termék.

Az ügy rögtön felveti az állam felelősségét is. 

A kormányzati képviselői bár nagy vehemenciával ugrottak neki a vizsgálatoknak, de máris nyugtatgattak minket. Nem kell félni, a határérték feletti dioxin is nagyon kevés: több száz kilót kell megenni egy-egy termékből, hogy mérgező legyen. Persze, hogy más formában mennyi dioxin kerül a szervezetünkbe, azt vajon honnan tudja a kormányszóvivő? Például barátaink kedvenc szórakozása, égessük el a pvc-ből készült palackot a tábortűznél…

De a hivatalok megtesznek mindent, ami szennyezett azt bevonják. Persze arról nem számoltak be, hogy milyen terméket vettel le a polcokról, csak egy honlap bonyolult excel táblázatából tudja kisilabizálni a fogyasztó, hogy vásárolt-e esetleg korábban ilyen terméket.   

Nincs egy rendes szégyenfal, nincsenek messzire ható szankciók, csak a bizonytalanság. Vajon mit ettünk már meg megint.

Megoldás? Aktív, környezet tudatos vásárlás. Nézzük meg fránya címkét, zaklassuk az eladókat, és a gyártókat. És persze bízzunk abban, hogy a kormányzat egyszer tényleg hatékonyan fellép a gazdasági szereplőkkel szemben. 

• Parkoló épp ott nincs, ahol meg szeretnél állni, ha sikerül visszaérkezve azt látod, hogy úgy beszorítottak, hogy, csak kisebb karcolások révén tudsz kiállni.
• A lámpa éppen az orrod előtt vált pirosra, és ha éppen a dugóban cammog a másik sor mindig gyorsabban halad, nagy nehezen átsorolsz, és persze hogy egyből meglódul a másik sor.
• Épp aznap kezd szakadni három hét után, amikor végre lemostad az autót. Természetesen a szélvédőmosó folyadék is éppen erre az időre fogy ki.
• Mire elfogynak a szembejövők, és a 40-nel döcögő Ifát meg tudnád előzni, éppen előzni tilos táblához érsz
• Kivételesen megelőzöd (sosem teszel ilyet), persze ott áll a rendőr A jogosítványod mindig nálad van, kivéve most, de ha mégis ott lenne, meglepődve veszed észre, hogy egy éve lejárt  (ha a jogosítvány nem is, akkor a műszaki, de a zöld kártya biztosan)
• Amikor biciklivel jársz sosincs buli a munkahelyen, de amikor kocsival vagy játszhatod a józan sofőr szerepét és hurcolhatod haza a sok részeget, és szerencséd van ha sikerül kihányniuk az ablakon.
• Ha esetleg mégis iszol természetesen életedben, először kell szondába fújnod, és és mivel a szomszéd éppen a múlt hónapig dolgozott az őrsön, hirtelen megismered milyen dolog autó nélkül élni.

Évről évre egyre több fesztivált szerveznek hazánkban. A hatalmas felhozatalból választva, egyesületünk idén két fesztiválon is részt vett. A kedves olvasó kérdezhetné, hogyan kerül egy környezetvédelmi szervezet egy-egy zenei fesztiválra. Mivel egyesületünk célja, hogy minél több embert érjünk el a zöld gondolatokkal, teljesen logikusnak tűnik, hogy a legnagyobb embersűrűségű helyre igyekezzünk. Ez az embersűrűség akkor is hasznos számunkra, hogyha a fesztiválokon résztvevő fiatalok nagyobbik része kellemesen bódult állapotban csak a sörcsapolók közötti legrövidebb távolság kiszámítását tartja legfontosabb szellemi kihívásának. Ez utóbbi ismeret birtokában a Hegyalja fesztiválon sátrunkat közvetlenül egy sörsátor mellé telepítettük. Bár ez talán fordítva történt, talán a zöldsátor hatalmas forgalma késztette a szervezőket, hogy sátrunk mellé sörsátrat telepítsen. Az eredmény szempontjából ez végül is mindegy, lényeg hogy kellemes szimbiózisban élt a két létesítmény. Az előadásokat csendesen, vagy kevésbé csendesen söröző fiatalok hallgatták, esetenként igen nagy számban. Voltak népszerűbb témák, mint például Arady Csaba és a Hortobágyi Nemzeti park, vagy Faludy Gyuri Bácsi. A politikusainkra valahogy kevésbé voltak kíváncsiak a fiatalok. A zöld sátor azonban nem csak előadások miatt volt érdekes, a sátor mellett civil udvart állítottunk fel, és innen – egy szalmabálából épített stúdióból – szólt a fesztivál rádiója is. A civil udvaron egész nap találhattak a fiatalok hasznos programokat, a bögrefestéstől a zsebpecázásig.

A sok-sok pozitív élmény ellenére többször megkérdőjeleződik benne mit is keresünk mi egy-egy ilyen fesztiválon. Mert bármilyen nemes szándékkal is indulnak ezek a kezdeményezések, a magasabb rendű célt sokszorosan felül múlja a sör és üdítőgyárak versenye, a dohánycégek cseppet sem szolid reklámja. És a mindet elöntő szemét, hiszen a fesztiválok az eldobó kultúra mintapéldái. Üveges terméket biztonsági, míg elmosható poharakat egészségügyi indokokkal nem használnak. A valódi okok természetesen pénzügyi eredetűek, a szervezők számára a műanyag pohárban csapolt sör – kis képzavarral élve – az aranytojást tojó tyúk. Mindig bízom benne, hogy jövőre másképpen lesz, de ehhez nem elsősorban a szervezők jóindulata, hanem a törvényi szabályozás – lásd termékdíj – változása lenne hatással.

A vasúti szárnyvonalak bezárása lett az elmúlt hetek állandó témája lett. Lehet, hogy már túl sokat is beszélnek róla, de a közlekedés súlyosan környezetvédelmi kérdés.

Azt is tudom, hogy összetett kérdésről van szó, és a változó világunkban reformokra mindenütt, így a vasút kapcsán is szükség van. Tiszában vagyok azzal, hogy a MÁV az egyik leggazdaságtalanabb állami vállalat, és értem azt a liberális álláspontot is, hogy egy országnak nem biztos, hogy fizetni kell egy egész országra kiterjedő terepasztalt.

De vajon miért gazdaságtalan a vasút? Vajon, ha az autózás, és közúti árufuvarozás teljes társadalmi költségét valójában megfizetnék a használói, nem lenne-e rögtön egy olcsóbb és ezáltal jobban használt szállítási, közlekedési forma a kötöttpályás?

Ha a társadalom közvetlenül érzékelné, közvetlenül fizetné egy-egy kamion által okozott gazdasági károkat, akkor is olyan soknak tűnnének a vasútvonalak fenntartási, felújítási költségei?

A környezeti kérdésekben nem mindig lelkes franciák vajon miért tervezik azt, hogy ahol vannak vasútvonalak ott még az autópályákon is megtiltják a kamion forgalmat? Vajon ha  Fehérgyarmatnál feltennék a kamionokat a vasútra, még mindig veszteséges lenne-e a Fehérgyarmat-Nyíregyháza vonal?

Persze, ha már a reformokról van szó vajon azért veszteséges-e a MÁV, mert alacsony a mellékvonalak kihasználása? Vajon nem járul-e hozzá a rossz szervezés, hatalmas vízfej, rossz, központosított döntések, és a hatalmas elhanyagolt, amortizálódott vagyon fenntartása?

De ahogy a cikket kezdetem, tudom én hogy szükség van reformra. És sok szempontot mérlegelve a több, kisebb helyi érdekeket jobban figyelembe vevő vasúti szolgáltatás hosszú távon működő képes lehetne. Tehát nem tartom teljesen badarságnak a GKM javaslatát, de egy ilyen átalakítást nem lehet 6 hónap alatt lezongorázni: Nem lehet kimazsolázni a veszteséges vonalakat és odaadni a településeknek, kistérségeknek, régióknak. Hanem ki kell találni egy másik MÁV-ot, (vagy MÁVOKAT), melyekben lehet hogy lesz szerepe a szárnyvonalaknak is.

Egy biztos, hogy vonalakat bezárni valódi reformok nélkül, nem szabad. Mert újraépíteni sokkal nehezebb lesz.

... avagy miért is indítottuk ezt a blogot?

Keseregnek az emberek, mert kivágják a fákat, felszántják a Natura 2000-es területeket, megszűntetik a környezetvédelmi szervezetek támogatását, sorolhatnám a problémákat. Felelős a kormányzat, a befektető, az EU, az erdészet. Sajnos úgy tűnik, mi zöldek nem tehetünk semmit. Úgy tűnik, keresztülgázolnak rajtunk. Feltesszük-e e kérdést, hogy miért? Hiszen sok a jó szakember, ügyesen és hatékonyan dolgozunk és elég jó a környezetvédők között az együttműködés. Mégis mi hát a probléma? Számomra egyre inkább úgy tűnik, hogy minden problémák gyökre a csekély társadalmi támogatottságunkból fakad.

Azok a célok, melyet egy kevéssé radikális zöld megfogalmaz, a többség számára elfogadhatóak, sőt szimpatikusak.Ennek ellenére nem tudunk komoly tömegbázist magunk mögött. Nincsenek mozgósítható tömegek, az emberek nem igazán tudják, hogy mit is csinálunk, és nem igazán tudják, hogy mivel foglalkozunk. Persze ebben az egyéni embereknek is van felelőssége, hiszen nem divat a részvétel a közügyekben, sőt nem divat a gondolkodás.Több esetben azonban ha érdeklődnek, ha rész akarnak venni valamiben akkor sincs sok esélyük. Ennek persze nem szándékos elzárkózás az oka. Hiszen szinte minden zöld szervezet nyitottan működik, részt lehet venni a munkában, meg lehet ismerni minden dokumentumot, lehetőség van a társadalmi részvételre. A probléma talán ott van, hogy egy-egy szervezet munkatársai hatalmas mennyiségű munkát végeznek, melyek követésére egy-egy átlag önkéntesnek nem lehet energiája. Nekünk zöldeknek nem elég nyitottnak lenni, dolgoznunk kell azért, hogy támogatókat szerezzünk. Persze a többség érdektelenségét látva ez nehezen megy. A potenciális résztvevők többsége, pedig nem érdeklődik, így hiába valónak tűnik a zöldek összes tevékenysége a támogatók megnyerésére. Ez egyelőre 22 csapdájának tűnik.

A Via-Viridis Zöld Út Egyesület is kísérletet tesz ennek a problémának a megoldására. Egyelőre ezzel a bloggal, de hamarosan több új tevékenységgel jelentkezünk.